facebook youtube

Tommy B.

Tommy B.

Tommy B. életének első éveit biztosan nem a zene töltötte ki. Sőt lemezjátszót sem kapott, nem játszott suli bulikon és egyáltalán 14 éves koráig semmi nem kötötte a zenéhez - viszont a számítógépek annál inkább érdekelték őt. 1993-ban azonban megváltozott minden, miközben egy rádió számítógépes hálózatának kiépítésében vett részt, lassan megfertőzte őt a zene szeretete. Ettől az évtől heti rendszerességgel jelentkezett saját rádióműsoraival (Esztergom, Komárom, Vác, Pécel, Monor, Gyál éterét rongálta).
Első rádió műsorával párhuzamosan, mint dj kezdeti szakmai tudását, a megye akkor legnagyobb klubjában (Edison Disco) kezdte megszerezni, ahol láthatta milyen is egy buli, amikor több mint 2000 ember tombol. H. Gyuri és Süti voltak azok a barátok és dj-k, akiknek leginkább köszönheti tudását, illetve, hogy ezt a pályát választotta. Az évek folyamán több klubban és fesztiválon pörgette a lemezeket, jelenleg a pesti közönség számára is igen népszerű IceBeach, PalmBeach és Zenith Dance Club rezidense.
A több mint egy évtizedes pályafutása alatt a teljes hazai élvonal mellett zenélhetett (Bárány Attila, Sterbinszky, Hamvai PG., Niki Belucci, Antonyo, Erős vs. Spigiboy, Náksi vs. Brunner, Junior, Spy The Ghost, Szeifert, Insomnia_snd, D.Deejay, Szatmári, Budai, Newl, Jankec, Metzker Viki, Kovács Nagyember László, stb.), de már olyan sztárokkal is együtt pörgethette a korongokat, mint Kosheen, Tomcraft, Robbie Rivera, ATB, Groove Coverage (Dj. Novus), Master Blaster (Mike de Ville), Andre Nalin (Nalin&Kane), Michael Pasberg (Safri Duo), Chris Source.

Videók:

Jelöld ismerősnek, csatlakozz rajongói táborához:

Töltsd le Tommy B. mixeit: